A Három Seprű

Miután a négy jó barát kifizette az áruikat, s nagy nehezen visszanyerték hallásukat, elköszöntek Gregtől majd elindultak a kijárat felé arról beszélgetve, hogy mi legyen a következő úti cél. Azonban nem sokkal az után, hogy elhagyták Zonko Csodabazárát, hirtelen eleredt az eső, így hát egyöntetűen a Három Seprű mellett döntöttek futóra fogva a komótos sétát, s fél perc múlva már bent is voltak a forró vajsöréről is híres Három Seprűben.
Ez a fogadó teljesen más világ volt, mint a Csodabazár. A falak és a plafon egyszínű fehér volt. A helyiség pedig tele volt fa asztalokkal, székekkel és a hozzájuk tartozó vendégekkel, akik kellemesen cseverésztek egymással egy-egy ital társaságában. Ahogy beértek az ajtón, kiszemelték maguknak a kandalló mellett álló még üres négyszemélyes asztalkát. Sirius, Peter és James egyből levetették magukat a székekre, míg Remus elsietett a söntéshez, hogy leadja négyük rendelését. Nem sokkal később visszatért, s leült az üresen maradt helyre. Pár perccel később az italaik is megérkeztek. Egy csinos nefelejcs-kék ruhás és topánkás fiatal nő hozta ki nekik négy forró vajsör formájában, amit gyorsan lepakolt eléjük majd tovább sietet, hisz tele volt a fogadó.

Miközben kortyolgatták a forró nedűt, várva, hogy megszáradjanak, Black felhozta a közelgő teliholdat, mire Lupin egy ideges "Csitt! Ne itt"-tel jelezte, hogy a hely és az idő nem épp a legalkalmasabb a téma megtárgyalásához.
- Jó, akkor később beszéljük meg a kis szőrös problémádat - mondta nyugodtan James.
- Sziasztok! - köszönt nekik Miranda Peterson a hollóhátból, aki barátaival, a hugrabuggos Rozy Hodge-dzsal és a szintén hollóhátas Mary McDunnellel készültek letelepedni a nemrég megüresedett szomszédos asztalkához.
- Helósztok! - köszönt vissza Lupin, Sirius és James, míg Peter fülig elvörösödve zavartan integetett nekik.
- Nem is tudtam, Remus, hogy van háziállatod - mondta Miranda mosolyogva.
- Tessék? - kérdezte nyugodtan, vajsörét kortyolgatva Lupin.
- Ja, van neki. De nem nagyon szeret beszélni a kis Bunnyról, mivel elég neveletlen a kis tapsifüles - mentet Sirius vigyorogva.
- Tényleg? Nekem is van egy nyulam. Én Kis Pamacsnak hívom.
- Ez remek - hagyta rá Remus.
- Nekem szerencsére nincs vele különösebb problémám. Kis Pamacs egy aranyos hosszúszőrű fehér törpenyúl. Még évekkel ezelőtt kaptam a szülinapomra. Bár igaz, egyszer, mikor meglátogattuk Katerin nénikémet Ausztráliában, megcsípte egy billyvig és hát elég nehezen heverte ki. A te nyuladdal pontosan mi is a probléma?
- Hát neveletlen... Gyakran harap. Összerág mindent, ami a foga ügyébe kerül - sorolta Remus hasból nem létező nyula nem létező bűneit.
- Köztük Holdsápot is - fűzte tovább James Lupin felé bólintva, mire a fiú arcizmai egy kissé megfeszültek, amit úgy tűnt, Miranda félreértelmezhetett. Minden bizonnyal azt hitte, hogy Remust az zavarja, hogy Bunny megharapta, mivel azzal kezdte el vígasztalni, hogy őt még régebben a Kis Pamacs egyik idősebb testvére harapta meg, s hogy az ilyen olykor előfordul, s biztos csak valamilyen front hathatott a kis Bunnyra, s azért viselkedett úgy, ahogy. Ezt onnan gondolta, hogy valamilyen állatokról szóló mugli újságban olvasott róla, hogy az állatok olykor nagyon érzékenyek az időjárás változásaira, s hogy amig az embereknek ettől jobb esetben csak a fejük fájdul meg, ill. a csontjaik, addig a kis jószágoknak a viselkedésükben történhetnek változások. Miranda említette még, hogy olyanról is hallott, hogy az állatok előre megérzik a szökőárakat és a vulkánkitöréseket, s hogy ezért időben biztonságos helyre tudnak menekülni.
Egy szó mint száz, Miranda Peterson egész kiselőadást tartott Remusnak, hogy megnyugtassa, Bunny viselkedési problémái miatt ne hibáztassa magát, s mindezt Remus a tőle telhető legnagyobb türelemmel és érdeklődéssel az arcán hallgatta végig. Ezalatt Sirius és James Rozyval és Maryvel beszélgettek sokkal izgalmasabb dolgokról, mint az az állatok etológiája, míg Peter nagyrészt halgatott továbbra is vörösen izzó füleivel s csak olykor-olykor szólt hozzá az aktuális témához.
*
Az ég még mindig szürke volt, az esőfelhők pedig csak nem akartak felhagyni, hogy sűrű könnyeikkel árasszák el a földet kisebb patakokat és sártengereket hozva létre. Időközben Miranda felhagyott Bunny, nyúlhoz mérten agresszív viselkedésének lehetséges okainak ecsetelésével, s így immár Remus is bekapcsolódhatott a többiek társalgásába. A téma jelenleg a Chudley Csúzlik 1972-es jelmondat módosítása volt.
- Én úgy hallottam, Mondom Unfoortuny azért javasolta a "Fohászkodjunk és reméljük a legjobbakat!", hogy a csapat kicsit optimistábban álljon hozzá a mérkőzésekhez - mondta Mary, akinek a bácsikája egy időben őrző volt a Chudleyk nál. S bár szerinte remek játékos volt - amit mi sem igazol jobban, hogy miután átigazolt az Appleby Arrowshoz többször is bekerült a nemzeti válogatottba - sorra engedte be a gólokat a Csúzliknál.
- De egy új jelszótól még nem fog megtörni a majd' 100 éves átok - világított rá Sirius.
- Hát igen. Végülis már 1892 óta nem nyertek semmit. Még egy barátságos mérkőzést se - értett egyett James.
- Ugyan, hogy lehetne elátkozni egy egész csapatot. Véleményem szerint ez csak egy pech sorozat - ellenkezett Miranda.
- Pech sorozatnak egy csöppet sokáig tart - jegyezte meg epésen Sirius.
- Ha pedig ez csupán véletlen, akkor nem léteznek boszorkányok -  értett egyett Lupin.
- Nem azt mondom, hogy nicsenek átkok, csak azt, hogy az átkokat emberekre szórják, nem pedig kviddicscsapatokra. Ráadásul szerintem 100 év alatt gyengült volna az átok, márha a folytonos bénázásokat átok okozza és nem az, hogy a játékosok már alapban bénák.
- Márpedig az átok létezik. A bácsikám többször is mesélt róla, hogy milyen érzés volt, amikor a Csúzliknál védett. Azt mondta, olyan, mintha a mérkőzések előtt balszerencsét ivott volna, ami átjárta a csontjait, amíg a pályán volt. Egyszerűen tudta, hogy bármit is tesz, nem győzhetnek. És ezt a többiek is tudták. Többször volt, hogy ép ki akart védeni egy dobást, amikor hírtelen tüsszentenie kellett, kirázta a hideg, eltalálta egy gurkó vagy a szél hírtelen felerősödött és elsodorta a póznáktól, így a kvaff egyszerűen átrepült a karikán.
- A kviddics nem egy könnyű sport. Ilyenek elfordulhatnak... - ellenkezett tovább Miranda.
- És ami a Porpicy SC elleni meccsükön történt tavaly? - vágott közbe Rozy.
- Hát igen - cincogta Peter.
- El kell ismerni, az dúrva volt - kuncogott Sirius.
- Arra gondolsz, amikor Higgins véletlenül fejbevágta a csapattársát, Doortont a kvaffal miközben passzolni akart? - kérdezte James.
- Nem. Arra, amikor Gondon eltalálta Freest egy gurkóval, Frees megszédült, nekirepült Rody Wobbynsnak, aki épp szerelni akarta a Porpicy SC egyik hajtóját, aki már a karikáknál járt a kvaffal, de Frees miatt elvétette az ütést és a saját örzőjüket találta el, aki koponyatörést szenvedett, lezuhant a seprűjéről ezért nem tudta kivédeni Lock dobását, így az SC belőtte a 350-dik gólját is azon a meccsen.
- A 350-diket? Az nem 360-dik volt? - kérdezte James tűnődve.
- 360-20 volt az állás, ez igaz, viszont a Csúzlik még a találkozó elején lőttek egy öngólt... - mondta nagy komolyan Sirius.
- Tényleg! - mosolygott maga elé James.
- "És gólt dobott a Chudley Csúzlik. Az állás 40-0 a Porpici SC javára!" - idézte Mary a találkozó tanán legröhejesebb pillanatát.
- A nővérem ezen a meccsen még Csúzli rajongó volt s végig a sírás kerülgette. Miután pedig végre vége lett, az első dolga az volt, hogy kidobta a Csúzlis zászlóját - mondta Rozy.
- Én úgy hallottam, felgyújtotta - nézett vidoran a lány szemébe Sirius.
- Végülis igen - hagyta rá Rozy. - Egy kicsit csalódott volt.
- Csak egy kicsit? - kérdezte hitetlenkedve Remus.
- Egyébként amikor kijelentették, hogy meg akarják változtatni a jelszavukat, ti írtatok nekik ötleteket a felhívásra, ami több újságban is megjelent? - kérdezte Miranda. Rozy, Mary, Remus, Sirius és James bólogattak, ellenben Peter a fejét rázta.
- Viszont elég sokat hallottam erről a pályázatról - mondta Pettegrew.
- Még szép, hisz egyfolytában erről beszéltek - kuncogott Remus James és Sirius felé bökve a fejével.
- Én a "Sose add fel!", "Sose add fel, és győzni fogsz" és "A kitartás meghozza gyümölcsét!" javasoltam - sorolta Rozy.
- Te mit küldtél be a Mágikus Játékok Főosztályára? - kérdezte Mary Lupintól.
- "A balszerencse nem örök. Bízz bennem és győzök!" - szavalta Remus.
- Ez nagyon jó! - mosolygott Miranda. - És ti?
- "Ha nincs is remény, ne bánkódj, de fohászkodj, hogy ne tartson túl soká a fájdalom!" - énekelte Sirius ledöbbentve Rozyt. A többiek viszont nevettek.
- Ugye most csak ugratsz - kérdezte reménykedve, de ezt Sirius nem erősítette meg.
- És te, James?
- "Nem a játék a fontos, hanem a győzelem!", ill. "A játék a fontos, de néhanapján győzni se ártana."

A későbbiekben tovább folyt a szó a Chudley Csúzlik színvonal alatti szerepléseiről. Ám közben egyre többször néztek ki a még mindig zsúfolt fogadó ablakán, várva, hogy az immár viharossá fokozódó eső elálljon vagy legalább enyhüljön egy csöppet, de a jelek szerint, erre nem volt sok esély.
A vihar miatt a Három Seprűben rekedt diákok egyre gyakrabban néztek órájukra. Közülük néhányan összeszedték bátorságukat, kimentek a fogadóból hideg nedves levegőt zúdítva a még magukat győzködőkre, s elindultak futva a roxforti birtok felé. Minden bizonnyal úgy vélték, hogy még mindig jobb a bőrigázás, mint Frics, aki minden bizonnyal szívesen elkapná azokat, akik a megengedett idő után térnek vissza a kastélyba.
Végül egyre több diákot üldözött ki a viharba a szemük előtt lebegő gondnok képe amint különféle fájdalmas fenyítéssel fenyegeti meg őket. Ennek következtében a fogadó egyre jobban kiürült. Többek között Mary, Rozy és Miranda is elindultak. Hozzájuk egy vörös hajú harmadéves lány is csatlakozott, aki már többször összekülönbözött Jamesszel, akinek olykor elege volt a lányból, azonban kezdte egyre jobban élvezni a vitáikat.

Következő fejezet: Mézesfalás